Honda Jazz Hybrid

A Honda folyamatosan fejlesztett IMA hibrid technológiája már nem csak az alsó-középkategóriában, hanem egy méretosztállyal kisebb méretben, a Jazz-ben is elérhetővé vált. A belső égésű motor hatásfokát javító rendszer a praktikus kisautóban korábban nem látott távlatokat nyit.

A Honda Jazz eddig is az egyik, ha nem a legpraktikusabb kisautó volt. Különlegesen variálható utastere a nagyobb autók kényelmét és használhatóságát egy méretosztállyal lejjebb is elérhetővé tette. A Honda mérnökei ebből mindent megőriztek a hibrid változatban is, sőt, megfejelték a villanymotoros segédhajtómű erényeivel.
A hibrid Honda Jazz semmit sem veszített a tehát a modell célszerűségéből, hiszen a Honda IMA-rendszer kis helyigényének és a rendkívüli mértékben variálható „Varázsülésnek” köszönhetően 300 literes a csomagtere. Az IMA akkumulátortelepét és teljesítményszabályozóját a csomagtartó padlója alatt helyezték el, megőrizve annak eredeti befogadóképességet. A „Varázsülés” is ugyanúgy hajtogatható, mint a nem hibrid változatokban: teljesen lefektetve meglepő, 1320 liternyi poggyászteret ad, az ülőlapokat felhajtva pedig magas tárgyakat lehet berakni az utastérbe.
Az IMA hibridrendszer közös az Insight és a CR-Z hibridekével, tehát a kiforrottságához kétség sem férhet, viszont a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően azonos kapacitás mellett az akkumulátorok helyigényét és tömegét is csökkenteni lehetett.
A Honda a Jazz Hybriddel a kisautók kategóriájában elsőként jelent meg a hibrid hajtásrendszerrel, ami egyrészt a mérnökei innovatív munkáját, másrészt a márka környezettudatos filozófiáját is kiválóan szemlélteti. Mindezt úgy, hogy a késztermék egy valóban jól kihasználható, megfizethető árú és gazdaságosan üzemeltethető jármű.

Amennyiben nem kívánja a jövőben Hírlevelünket kapni,leiratkozhat róla ITT.
Balesetmentes közlekedést kívánunk! Copyright © 2007